Szombaton elvesztettem telefonomat. Lemondtam róla. Nem keseredtem el nagyon-nagyon, mert a számok többsége megvolt, a többi visszaszerezhető volt. De persze a bosszúság, az utánajárás, a reménytelen keresés (újra bejárni az újpesti teszkó egy részét, a kinti padot megnézni), szóval van nagyobb öröm. Aztán ott van az önvád is (Mekkora barom vagyok, HRRRRRR!).
Az új készülék 2-3 óra múlva máris a kézben. Esély az új életre, ígéret az ésszerűbb használatra, a nagyobb rendre, satöbbi.
Másnap reggelre már-már el is felejtődött a keserű história, mikor megszólal Bori telefonja: ,,Tudja Ön, hogy kié a ... telefon?"
Így! :)
Egy-két órára rá találkozás Újpest-központban egy bkv-inges emberrel, telefonátadás, mosoly, köszönet, bizalom. Megyünk tovább.
